Ma mutatták be a magyarországi mozikban az Underworld-franchise legújabb, immár negyedik epizódját, Az ébredés 3D-t. A vérfarkasok ijesztőbbek mint valaha, és a latex sem állt még úgy senkinek, mint most Kate Beckinsale-nek.

Underworld 4 - Az ébredés 3D (fotó: Intercom)
Maga a film több helyen is különbözik az előző részektől. Míg az első és második film szervesen összefügg egymással, és a harmadik epizód (Underworld 3 – A vérfarkasok lázadása) is köthető az előzményekhez, az Underworld 4 – Az ébredés már a történetet tekintve is kiszakad a korábbi környezetből. A korábbi filmek sötét, gót hangulata ugyan továbbra is uralja a vásznat, a cselekmény azonban már teljes egészében a jelenben, és/vagy a közeli jövőben játszódik.
A történet nem sokkal a második rész vége után folytatódik. Az emberiség felfedezte a vérfarkasok és a vámpírok létezését. Megkezdődik az Első Tisztogatásnak nevezett akció, melynek során válogatás nélkül végeznek a két faj tagjaival. Selene (Kate Beckinsale – Távkapcs, Van Helsing, Underworld 1-2), és hibrid szerelme, a félig farkas, félig vámpír Michael (Scott Speedman – Barney és a nők) egy hajón akarja elhagyni a várost, amikor rajtuk ütnek. A Halálosztó vámpírnő tizenkét évvel később tér magához egy laboratóriumban. Ezen idő alatt már lefolytatták a Második Tisztogatást is, és most emberek, vérfarkasok egyaránt egy titokzatos kislányra vadásznak. Mivel a hibrid szerelméről az a hír járja, hogy meghalt, Selene kénytelen beérni a fiatal vámpír, David (Theo James), és a fajok közti háborúban személyesen is érintett Sebastian nyomozó (Michael Ealy – Kaliforgia, FlashForward) segítségével. A cél, hogy mindenképpen megmentsék Eve-t (India Eisley). Az Antigen nevű kutatólaboratórium vezetője, Dr. Jacob Lane (Stephen Rea – Az X polgártárs, V-mint vérbosszú) ugyanis még a vérfarkasokkal is kész szövetségre lépni, hogy elfoghassa az első, hibridként született kislányt, akin nem feltétlenül az emberiség védelme érdekében akar kísérletezni.
Az Underworld világát megteremtő Len Wiseman, aki az első két részt rendezte is, a negyedik felvonásban íróként és producerként jelenik meg a stáblistán, míg a karmesteri pálcát a Végső menedéket is jegyző Måns Mårlind – Björn Stein svéd rendezőpáros kezébe adta. A valóban magával ragadó látvány és a – még a tizedik robbanás után is – zsigeri összerándulást okozó effektek nem hagyhattak olyan hosszú történetmesélést, mint ami lerakta az előző részek „ki kicsoda, ki mit és miért csinált?” alapjait, viszont épp a 3D élménytárának alapos kiaknázása az, ami kárpótol a kiszámítható sztoriért. (Külön öröm volt a fiatal vámpírok lelkiismereteként monologizáló David apját alakító Charles Dance megjelenése, aki – többek között – Az utolsó akcióhős iskolateremtő főgonoszaként lopta be magát a szívünkbe). Aki meg néha sokallja Kate Beckinsale „most megmutatom, hogy hű de kemény vámpír vagyok” alakítását, csak dőljön hátra, és élvezze 3D-ben a feszes latexszerkót.

Underworld 4 - Az ébredés 3D (fotó: Intercom)
A latex és ami mögötte van
Az Underworld lendületes vizualitása, akció-központú és mélyen stilizált látványvilágából szinte egyértelműen következett, hogy a filmet 3D-ben forgatják le. A rendezők, a cinematográfus, a sztereográfus és a vizuális effektekért felelős csapat is egyetértett abban, hogy a 3D-t nem trükk-szinten kell használni a filmben, hanem egy olyan eszközként, amely a felvételeket realisztikusabbá, a képeket szebbé varázsolja.
Látványvilágában az Underworld 4 harmonizál a franchise korábbi epizódjaival, mind a stílus, mind a színválasztások tekintetében. Szép és elegáns képeket látunk, a korábbi részekhez képest az egyetlen változás, hogy ezt a filmet 3D-ben készítettük el – mondta Gary Lucchesi producer.
Az Underworld 4-et a RED Epic kameráival forgatták, amelyek 5K-s felbontása durván ötször nagyobb a HD felbontásnál – mondta Kasimir Lehto, a film sztereográfusa, aki forgatás folyamán ellátta tanácsaival a stábot a 3D-t érintő kérdésekben.
Bár a 3D egyre elterjedtebb eszköz a filmiparban, rengeteg filmes a jóval egyszerűbb, utólagos konverziót választja – mondta Richard S. Wright. Az Underworld 4 producere hangsúlyozta, hogy ezzel a gyakorlattal szemben ezt a filmet már eredetileg is teljes egészében 3D-ben forgatták le.
Wright szerint a natív 3D az emberi agyra is másképpen hat, mint az utómunkálati fázisban elvégzett 3D konverzió. “Minden sokkal valóságosabbnak hat. A 3D kamera két lencséje az emberi szem működését utánozza, így a látvány is sokkal közelebb áll ahhoz, amit a való életben megszoktunk.”
A sztereográfus Lehto úgy fogalmazott: “amikor a néző a sztereoszkópikus 3D filmet látja, pszichofizikai reakcióról beszélhetünk. Mivel a vászonról érkező vizuális információt ugyanúgy fogadjuk be, mint a valóságban, az érzékszervünk is olyan jeleket küld az agynak, amelyek megegyeznek a valóságos tapasztalatainkkal. Éppen ezért az Underworld 4-ben a vérfarkasok elképesztően ijesztőek lesznek!”
A film végén, amikor Selene és követőinek maroknyi csapata megküzd az über-vérfarkassal, az alkotók még magasabb szintre emelik a technológiát. “Megkértük a RED-et, hogy olyan kamerát építsen nekünk, amely még gyorsabb frame-rátát tesz lehetővé 3D-ben – mondta James McQuaide. Az executive producer szerint ugyanis addig legfeljebb 72 fps-szel (frame-per-second) forgathattak 3D-ben. A RED-nél nem ismernek lehetetlent, és egy olyan firmware-t bocsátottak a filmesek rendelkezésére, amely még az „alfa” állapotot is megelőzte, viszont már másodpercenként 120 képkocka rögzítését tette lehetővé. Ilyen kamerát első ízben használtak filmforgatásnál, de McQuaide szerint a nézők értékelni fogják a látványt.
Hogyan szülhet valaki hibernált állapotban, ráadásul fejjel lefelé? Egy vámpírnak még a halála után is lüktet a nyaki ütőere? Értjük, hogy ezzel a következő résznek ágyaznak meg, de muszáj itt is elszórni a Terminátor 2 legutolsó képkockáit idéző bölcsességmorzsákat? Ha eltekintünk ezektől az apróságoktól, kellemes, látványos másfél órában volt részünk.
UNDERWORLD 4 – AZ ÉBREDÉS 3D
Főszereplő: Kate Beckinsale, Stephen Rea, Michael Ealy, Theo James
Látvány: Claude Paré
Fényképezte: Scott Kevan
Írta: Len Wiseman, John Hlavin, Allison Burnett, J. Michael Straczynski
Rendezte: Måns Mårlind, Björn Stein
Gyártó: Sony Pictures
A film magyarországi forgalmazója az Intercom
Magyarországi mozipremier: 2012. január 26.
A film digitális 3D-ben és IMAX 3D-ben lesz megtekinthető!
Az Underworld 4 – Az ébredés 3D előzetese:
A 3Dportal.hu a YouTube-on!
Forrás: 3Dportal.hu
Kapcsolódó cikkeink:
- Kate Beckinsale a (fél)világ ellen // Előzetes: Underworld – Ébredés 3D Az elmúlt évek egyik legsikeresebb misztikus thriller/horror/fanatasy-sorozata, az eredeti ötletgazda és alkotó Len Wiseman produceri felügyelete mellett folytatódik....
- Mozi TOP 3D: Selene lenyomta Sherlockot! A hétvégén megérkezett a várva várt vérfrissítés a magyarországi mozikba, és jócskán átrendeződött az elmúlt időszakban szinte mozdulatlanná dermedt TOP 10-es jegybevételi statisztika. Az összesített lista élén a 3D-ben és...
- Aliens vs Moszkva, avagy az év legsötétebb órája // Premier: A legsötétebb óra Mi történne, ha egy napon arra ébrednénk, hogy idegenek elfoglalták a Földet? Erről beszélgetett öt évvel ezelőtt két producer, Tom Jacobson és Monnie Wills. Mindez most 3D-s mozivásznon válik valóra....
- Újra itt a pingvinek sztepparádéja // Premier: Táncoló talpak 2. Az Oscar-díjas első rész elsöprő sikere után szinte természetes volt, hogy elkészül a Táncoló talpak folytatása. Az eredeti hangok sztárparádéja is azt bizonyítja, hogy a második rész humorban, látványban és...
- Kíváncsi szemetek Párizsra vessétek // 3D premier: A párizsi mumus A párizsi mumus címmel látható csütörtöktől a magyar mozikban Bibo Bergeron francia rendező legújabb 3D-s animációs filmje. A Párizsban játszódó történet egy szörnyről szól, aki összebarátkozik az egyik legnagyobb...








Kommentek