Szupertévé is, meg nem is az LG óriása

Hasonlóan a szórakoztató elektronikai iparág többi szereplőjéhez, az LG is komplett 3D-s házimozi-rendszereket állított csatasorba az IFA 2010 kiállításon. Ennél nagyobb meglepetéseket is ígért a társaság az idei berlini vásárra, azonban a világ legnagyobb plazmatévéjeként beharangozott képernyő nem igazolta várakozásainkat és reményeinket.

A vaktöltényes szupergyilkos Berlinben

Berlin, IFA 2010 – A világ legnagyobb elektronikai gyártóinak a kiállítást megelőző bejelentései rendre fokozták izgatottságunkat, amely akkor ért a csúcspontra, amikor az LG közölte: idén Berlinben kiállítja a világ legnagyobb 3D-s plazmaképernyőjét. A technológiai csemege helyett azonban keserű pirulát nyeltünk, ugyanis a képernyőről később kiderült, hogy egy modulszerűen összeállított multiscreen plazmafalról van szó.

Az LG berlini standja mindazonáltal a szórakoztató elektronika evolúciójának lehetséges irányait vetíti előre. A koreai cég háromdimenziós arzenáljában szinte minden megtalálható a nano full led tévétől a plazmákig, a blu-ray lejátszóktól kezdve a házimozi-rendszereken át a 3D projektorokig.

A tévészegmensben az LG zászlóshajója az LEX8-as széria, amely a világ legvékonyabb (0,88 centiméteres) full led tv-je. Az LG led-re épülő háttérvilágítási technológiáját ráadásul a nanotechnológia korszerű vívmányai egészítik ki, ezzel pedig a kép világosabb és letisztultabb lett. Az LG Berlinbe is elvitte a CES-en már az év elején bemutatott LEX9-es szériáját. Az LEX8 sorozatba a koreai cég beleadta tudása legjavát, így a Micro Pixel Control technológia gondoskodik a képpontok fénykezeléséről. A térhatás minőségi élményét az ultragyors, 400Hz-es TruMotion képfrissítés teszi teljessé, ami a gamerek számára is vonzóvá teheti ezeket a lapostévéket.

Az IFA látogatói az LG PX950N televíziójának “személyében” megismerkedhettek a világ első olyan 3D-s plazmájával, amely THX-es igazolást kapott. A koreai cég Berlinben a filmek, az animációk és a játékok rajongói számára egyaránt bizonyítani kívánta, hogy a PX950N kézenfekvő és jó döntés, ha 3D-s tévé vásárlásán törik a fejüket.

Egy tévé, két ember, három dimenzió

Ami a 3D blu-ray házimozi-rendszereket illeti,  a HX995TZ és HLX55W megfelelő alapokat jelentenek a minőségi szórakozáshoz a nappaliban, az eszközöknek nem csupán a megjelenése, de akusztikai karaktere is igencsak elegáns. Az LG a HX995TZ-t kategóriájának egyik csúcskészülékeként pozicionálja, amely 1 100 wattos teljesítményével valóban képes kitölteni a teret, a kisebb helyiségekben pedig az 560 watt kimenővel rendelkező HX995DF is megfelelhet az LG 3D blu-ray rendszerek tulajdonosainak. A koreaiak BD-alapú szettjei a stílus, az elegencia és a technológiai divathullámok iránt fogékony vásárlók körében indulhatnak az első hódító útra. Az előretolt helyőrség tagjai között találhatók a 3D-s lemezeket támogató HR550, BD590 és BX580 blu-ray lejátszók, közülük is a legszimpatikusabb eszköz a HR550-es, amely már beépített DVB-T/C/S tunerrel is rendelkezik. Szót érdemel a készülék adásrögzítő funkciója is: míg a tulajdonos 3D-s blu-ray lemezről néz egy filmet, párhuzamosan rögzíthet bármely, földfelszíni digitális sugárzásban érkező adást – akár 3D-s tartalmakat is, ha majd Európában is beindulnak a térhatású műsorfolyamok.

Az LG térhatású eszközeinek palettájáról a projektorok sem hiányozhatnak: a koreai cég két vetítőt is épített. A világ első, egytestű és duplamotoros, CINEMA 3D technológián alapuló projektorát. A CF3D akár 200 hüvelyk átlójú kép kivetítésére is alkalmas. A TruMotion 100 Hz nevű megoldás gyakorlatilag teljesen kiküszöböli a motion blur-t, míg a 3D Auto Picture Calibration a fényerő és a színmegjelenítés optimalizálásáért felelős. Az LG felismerte a 3D-s szórakoztatás szociális vetületeit, ezért a CF3D projektor vásárlói már az alapcsomagban is hat pár szemüveget kapnak majd. Az IFA-n szintén bemutatott, 150 hüvelykes kép vetítésére alkalmas BX327-es projektor már hdmi-csatlakozással is rendelkezik, így a vetítők azon ritka fajtájának számít, amely 3D-t támogató grafikus kártya nélküli eszközökkel is képes vászonra vinni a mélységi dimenziót.

Forrás és fotó: 3Dportal.hu

Kapcsolódó cikkeink:

  1. Óriásplazmát és két új szériát visz Berlinbe az LG Az LG új 3D-s eszközök garmadáját mutatja be a pénteken kezdődő IFA 2010 szórakoztatóelektronikai vásáron. A koreai gyártó már korábban beharangozott, ultravékony nano led tévéje mellett LEX8 és LEX9 szériájáról...
  2. Berlinben mutatja meg nano full ledes 3D-tévéjét az LG Az LG Electronics Szöulban mutatta be legújabb szórakoztatóelektronikai fejlesztését, az LW980S CINEMA 3D™ Smart tv-t. A forradalmi NANO FULL LED háttérvilágítással, CINEMA 3D™ technológiával és Smart funkciókkal felvértezett LG LW980S...
  3. Még nem jött el az autosztereó ideje? A szemüveg nélküli 3D-s kijelzők elterjedésére még jó néhány évet várni kell - jelentette ki a Samsung kijelző-üzletágának vezetője. Boo Keun Yoon szerint a fogyasztóknak egyelőre nem érdemes abba az...
  4. Hordozható 3D blu-ray lejátszót dobott piacra a Samsung A Samsung bemutatta a világ első hordozható 3D blu-ray lejátszóját, amely barátságosnak mondható, ötszáz dolláros áron kerül a boltokba....
  5. Galaktikus játszóteret épített a Samsung Berlinben A Samsung berlini standjára belépve egy új galaxisban találhatta magát a látogató: a koreai gyártó kiállítóterme olyan enteriőrrel fogadott minket, mintha a földönkívüliek hagyták volna szanaszét kedvenc játékaikat. Miután nagy...

Mondd ki, mit érzel

*